Eggyé válás

Ott vagyok mindenben,

mit valaha megszült az óceán.

Az agyagban és a homokban ott marad

hű tenyerem s mezítelen lábam nyoma,

különválok,

majd újra egy leszek a kövekkel, melyeket

egyszer már életre keltett

Orpheusz lantja.

Távozni

A  f é r f i :

Nem enged elmeskedek, ha hív.

Még itt vagyok,

még mellette,

de jó volna, ha kicsit

elmehetnék.

Arra számítok, hogy

nem enged.

Akkor indulok csak,

ha utánam

jön.

A  n ő:

Miféle erdőket akarsz

látni még?

Miféle tengereket?

Mit mutathatsz

még nekem?

Nem akarok elmenni innen;

nincs hozzá kedvem.

Te csak menj, ha úgy akarod.

Ha legmesszebbre mész valahonnan,

annyi, hogy újból visszatérsz oda.

[Pattog az erdő…]

Pattog az erdő

áttetsző bőre,

bejáratok nyílnak a folyó mélyére,

egy elfelejtett nyelv

vagy a test labirintusának kapui,

kivetítés: nélküled töltött idő (majd)

így büntetem magam a fénytől

visszhangzó üres nyári

szobákban (a halál köldökzsinórjának

csillogása), nyitva egyetlen mozdulatnak,

zárva minden egyes szónak,

még nem a karok átkerülni a tükör túlsó oldalára:

még benne a maradásom jelző

fényem (az ősz: zsilettpenge-metszés az ablaküvegen),

nincs már semmi, mit ne akarnék elrejteni, gyökeret eresztek a világba,

melyben

kevés a hely számomra…

eszményi szépség vak szimmetriája

 

Tóth László fordítása