Magány

(részlet)

Stiegl doktor arca megváltozott. Máskor, mondhatni, sugárzott belőle az életöröm, néha szinte már túláradó érzelmekkel fordult hozzám, aznap viszont elásott kutyára emlékeztetett. Kezet nyújtott, és hellyel kínált az íróasztal túloldalán. Előtte voltak a vérvizsgálati eredményeim, és figyelmesen nézte az adatokat. Szomorú szeme feszülten figyelte a számokkal, jelekkel telenyomtatott sorokat, én meg majd’ szétrobbantam a boldogságtól, amit észre is vett, és megkérdezte, hogy érzem magam. Habozás nélkül azt feleltem, hogy tökéletesen, és napok óta feszülten várom az eredményt, ezért rosszul alszom, ez talán látszik is az arcomon, de valójában mindez pont fordítva van, vagyis a lelki szemeim tiszták és kipihentek. A doktor szánakozva nézett rám. És pontosan akkor értettem meg teljes mélységében, hogy baj van, vagyis minden a legnagyobb rendben. Iiigen, Stressmeyer úr… Nem fejezte be a mondatot, mert a szavába vágtam. Rossz hírek, doktor úr? Attól függ, hogy nézzük. Nem értem. Elkaptam… Beteg vagyok, igaz? A doktor egy pillanatig kíváncsian nézett rám. Attól tartok, e pillanatban jutottunk el arra a pontra, melyen túl már nem terjednek a kompetenciáim. Vagyis beteg vagyok, igaz? Véleményem szerint igen, Stressmeyer úr, attól tartok, maga súlyos beteg. És nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor kimondta az utolsó szavakat, a boldogságtól könny szökött a szemembe. A doktor rögtön észre is vette. Sírásra semmi ok, ezek gyógyíthatók, csak komolyan meg kell dolgoznia érte. Nem értem, feleltem csodálkozó hangon. Hisz erre még, ha jól tudom, még nem találtak orvosságot. Ez igaz, Stressmeyer úr, vannak mindenféle tabletták, de azok csak átmenetileg nyújtanak segítséget, itt hosszú távú terápiára van szükség, specialista irányítása mellett, ez pedig sajnos már nem az én területem. A legutóbb azt mondtam magának, hogy… Egy pillanat, itt valamit nem értek, vágtam a szavába kicsit már indulatosan. Arra céloz… Stressmeyer úr, a vérképéből nem következik semmi. Ez azt jelenti, hogy maga teljesen egészséges. Hogyhogy? Éreztem, hogy máris elönt a hideg veríték, kiszáll belőlem az erő, és ha nem ülnék, hanem állnék, biztos elvágódnék a padlón. Hogyhogy? Még egyszer elismételtem, még jobban hitetlenkedve. De hisz nekem megvolt minden… Verítékezés, kiszáradás, izomfájdalom, hasmenés. Minden megvolt. Ellátogattam a nyilvánosházba. Nem védekeztem, ő pedig még kevésbé. De hisz ez nem lehet igaz! Doktor úr? Sajnos a vizsgálatokból egyértelműen kiderül, hogy maga teljesen egészséges! Amikor a doktor kimondta a „teljesen” szót, megértettem, hogy sajnos igazat mondott. A prosti egészséges, maga egészséges, másrészt viszont azon gondolkodom, mennyit fizetett neki azért, hogy ekkora kockázatot vállaljon, belemenjen ilyen nem profi dologba. Arra a következtetésre jutottam, hogy nyilván valamelyik jugoszláviai bantusztánból való, és az élet kényszerítette ilyen kockázatos játszmára. Hisz maga már korábban megfertőződhetett volna, nem igaz? A feje tetejére állt a világ. Bruno, kedves uram, maga teljesen egészséges, másrészt viszont, úgy gondolom, súlyos beteg, ezért tényleg segítségre szorul, orvosi segítségre, de nem az enyémre. Bocsásson meg, kérem, ha nem bízik bennem, természetesen megismételheti a vizsgálatot, jelentkezhet másik orvosnál, de biztosíthatom, hogy nem kapta el azt a betegséget, amelyről beszél, sőt ábrándozik róla. Van egy másik, sokkal rosszabb betegsége. Gondolom, a magány készíti ki szellemileg, amiből egyfajta fétist csinált magának. Nem akarja elismerni, de én úgy gondolom, pontosan ez az a betegség. Ezek a feltételezéseim, ezért osztom meg ezeket magával, de pontos diagnózist csak orvos állíthat fel. Adjam meg a címét? Csend. Nagy csend. Teljes csend. Hagyja már abba, nem mindenki tudja elkapni az AIDS-t. Viccelődni próbált. Föl a fejjel, kedves uram, ez még nem a világvége. Értem én, hogy a betegségről ábrándozott, abban látta élete értelmét, de gyanítom, más betegségben szenved, amelyet évek óta nem kezeltet. Nem tudná valahogy áttranszponálni a gondolkodását? Tessék? Hallgasson végig. Beteg akart lenni, és véleményem szerint beteg is lett. Vagyis minden oka megvan az örömre. Az a problémája, hogy nem maga választotta a betegséget, hanem a betegség választotta magát, és ezzel nincs tisztában. Jelentkeznie kell a kollégámnál ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Biztosíthatom arról, hogy az ön esetében jó pár évig eltarthat a kezelés. Akkor mi legyen, adjam a címet? Tessék? Értem, hogy meglepődött ettől. Általában nem úgy alakul az élet, ahogy szeretnénk. Az élet, kedves uram, az élet egyfajta harc, harcolunk másokkal, de mindenekelőtt önmagunkkal. De a teljes magány nem jó dolog. Vagy talán van kutyája? Egyeseknek sokat segít az állatok közelsége. Utálom a kutyákat, doktor úr, feleltem megütközve. Hmmm. Lehet, hogy érdemes lenne beszerezni egy kölyköt, már csak azért is, hogy ellenőrizze, tényleg igazi-e ez a gyűlölet. Utálom a kutyákat, ismételtem el még egyszer. És volt már valaha is kutyája? Nem, nem volt, nem akarok, nem akartam soha. Ezt biztosan tudom. Na jó, ez csak egy ötlet. Bocsásson meg, kérem, Stressmeyer úr, rögtön érkezik a következő betegem, most már be kell fejeznünk. Nagyon kérem, legyen szíves átgondolni azt, amit mondtam magának. Nehezen tápászkodtam föl a székről, búcsúzóul kezet nyújtottam neki, már alig tudtam emelni a karom. Amikor megfogtam a kilincset, utánam szólt Stiegl doktor. Még egy pillanat. Kihúzta az íróasztal fiókját, és kivett belőle egy négyszögletű kartonpapírt. Hozzám lépett, és átnyújtotta. Ez a kollégám névjegye. Nagyon jó szakember. A nadrágzsebembe süllyesztettem a névjegyet, és kimentem.

Pálfalvi Lajos fordítása