Vörös István
Vörös István (1964) József Attila-díjas költő, prózaíró, műfordító, irodalomtörténész, bohemista.
ROSSZ JUTALMAK
Ki akar manapság
aranygyapjas rendet
vagy Sztálin-díjat kapni?
Ki örülne egy Hitlerrel
közös fényképnek,
vagy egy jegynek a Titanicra?
Ki akarna Kennedyvel autózni
Dallasban, vagy III. Richárddal
rokonságba lépni?
Ki kívánna Pompejiben egy
villát vagy egy luxuslakást
a World Trade Center
80. emeletén?
Ki szeretne Néró verseiről
kritikát írni? Hirosimába
költözni vagy Drezda
fölé szállni egy bombázóval?
Ki vinne a hajón érkezett fehér
isteneknek egy tál gyümölcsöt,
egyáltalán jó lenne-e majának
lenni? Vagy neandervölgyi
ősemberként belenézni
egy sapiens szemébe?
Ki szerette volna egy növényevő
dinoszaurusz hátáról nézni
a meteor becsapódás gyönyörű
tűzesőjét? Ki húzna föl az újára
egy galaktikus gyűrűt,
fürödne meg a csillagközi
terek sötétkékjében?
SZATJÁGRAHA
Még járható-e Gandhi útja,
a félelem hiánya megvan-e?
Tessék, ki mit gondol róla?
Félelmét gyilkolja vagy óvja,
ő az erős, vagy az idegzete?
Még járható-e Gandhi útja,
ki nem harcol, de ezzel óvja
a védtelent s a végtelent?
Tessék, ki mit gondol róla,
az ellenállásnak lehet jobb módja,
vagy nem változik semmi sem?
Még járható-e Gandhi útja,
vagy most is csak egyedül rója,
már régen túl az életen?
Tessék, ki mit gondol róla?
Mi van, valaki majd felrója,
ha egyszer-egyszer követem?
Még járható-e Gandhi útja,
tessék, ki mit gondol róla?
OSZTRÁKNÁTHA
Taposs szemérmetlenül át a tabukon!
Ahogyan tette Schiele, tette Trakl.
Ki nem így tesz, azt többnyire unom.
Ne járj sokat a járható uton!
A Monarchia nekem a hazám.
Taposs szemérmetlenül át a tabukon!
Nem is labanc minden osztrák, elárulom.
Őrület fűtötte őket, mint a kazán.
Ki nem így tesz, azt többnyire unom,
kit nem kínoz a lelki fájdalom,
az kigyógyul a gondokból lazán.
Taposs szemérmetlenül át a tabukon!
Meztélláb csörtess alpesi havon,
kelj úszva át az Adrián.
Ki nem így tesz, azt többnyire unom,
delfin a bátyám, cápa a hugom,
hogy ember minden, régi mániám.
Taposs szemérmetlenül át a tabukon!
Ki nem így tesz, azt többnyire unom.
TALÁNYOS HIÁNY
Miféle átok ül rajtunk, ó,
mégis miféle átok,
miért olyan kevés világrajongó
lakja ma a világot?
Miért nem szereti mindenki
a könyvet és gyümölcsöt,
és ragaszkodik mégis önmagához?
A földanyát a pusztulási görcsök
rázzák, tisztán érezni.
Halálzsinórhoz köldök
az ember,
s jórégen nem Istennel
van összeköttetésben.
Nélküle élni már nem érdem,
az űrben kint a semmi rendel,
kisütteti a ti jövőtök,
megalszik sivatagi homokágyon,
vizet tesz elébe az ördög,
és azt mondja, hogy „élni vágyom”,
de az nekünk épp a halálvágy.
A szabadságot hétvégén bezárják,
viszont a rabság mindig szabadlábon,
meghallod néha éjjel rekedt hangját,
megérthetetlen, mint egy álom,
vagy álomból épp a józanság.
Miféle átok ül rajtunk, jaj,
mégis miféle átok,
talán az a legnagyobb baj,
hogy nincsenek ennél sehol se jobb világok?
Csak egy-két ország, vidék, falu,
de tükrük épp a múlt felé domború.
Sose voltak? Elpusztultak hamar?
Szétmosta őket egy nyári, vad zivatar,
vagy elvitte az őszi hidegháború,
lehullott a lombjuk, mégsincs sehol avar,
telet meg pár éve senki se látott,
olyan, mint a te talányos hiányod,
kimondva Isten, elhallgatva átok.
MORZSÁK BOLTJA
Az igazság morzsáival
teljes igazságot képzelni?
Jóllakva semmi nem zavar,
hogy helyes, megmagyarázom hamar,
legyen racionális, ne érzelmi!
Az igazság morzsáival
máris kenyérboltot akar
nyitni lényegében mindenki.
Jóllakva semmi nem zavar,
a jóllakottság kitakar
előlünk mindent. Jó tévedni,
az igazság morzsáival
gyakran éppen az a baj,
hogy nem sejtheted, ez tényleg mi.
Jóllakva semmi nem zavar,
éhesen minden csupa jaj,
s arányokat kéne érezni?
Az igazság morzsáival
jóllakva semmi nem zavar.