Szombat

Reggelinél a rádióból gyászinduló szól:

száz éve meghalt a trónörökös

(halott még ma is) vagy levelek, amiket egy költő irkált a

börtönből szerelmének (nem pedig fordítva).

Szombat az, amikor a kávét nagy kannában főzik,

és a szömörce árnyéka az udvaron csordogál.

Egyedül Oszip keresgél valamit az asztalon,

mint keresztes a szentföld homokjában az igazságot.

Szombat az, amikor a világ visszatér a mozdulatlanságba.

Még nem tudja, de minden napunk végtelen szombat.

Ám egyszer eljön az este, és a kút mélyén fölkelnek a csillagok –

az udvarunk kúttal fordul az ég felé.

 

Közép-Európában esik

Közép-Európában esik, Itáliában sötétség,

nagy hirtelen mindenki biztos mindennek a fekvésében –

és én megint rosszabbul vagyok, félálomban járok körbe-körbe

sugárzón a sugárzó városokban, de útikönyv nélkül.

Végre a Falnál megértem, itt ugyan nincs közép sehol.

És hogy folyton csak ugyanazokat a köröket akarom járni,

újra csak akarni és akarva lenni,

csak egy jó alvást akarok, anélkül, hogy az

éjjeliszekrényemen gyógyszerek legyenek, csak útikönyvek

minden egyes városról az ég alatt.

 

Énekek éneke

Oszip egy hegymászó-karabinernek udvarol.

Olyan vagy, mint a hárfa húr nélkül, citera a vadonban.

Fényes és kerek, te! Te, te, ti, tá! Ó, gyere, hadd csókoljalak!

Ó, gyere hadd csókoljalak!

Bár csak egy kismadár vagyok, teljes valómból énekelek.

Fényes és kerek, te! Te, te, ti, tá! Illatozol a szögektől!

Mire a karabiner: Oszip, bár minden költő repülni akar,

nem minden madár akar verset írni.

(És pontosabban: soha nem fordítva.)

Oszip egy teáskannával közösül,

és az szárnyas csészéket szül, melyek teával teli

egyenest az ágyunkhoz repülnek: tralla, tralla, trallala!

Vonósnégyes

Esik; reggel sokáig ágyban maradok,

Sosztakovicsot hallgatok a rádióban, bár nincs készülékem.

Teljesen a hangban vagyok.

A zsidó új év még nem kezdődött el, és addig

nem változik semmi.

Talán csak annyi, hogy megjön Tóbiás a mézzel.

Vagy a kis filozófus, aki azt hiszi, hogy esztétikai

kritériumok nem léteznek, de azért jó a seggem.

Túl sokat gondolkodni a legnagyobb átok.

 

Vörös István fordítása